A kilencedik hónapban sem akadály a modellkedés

Már második éve, hogy az év első nagy projektjét várandós anyuka víz alatti fotózással indítjuk. Idei első modellem Sántavy Valentina volt, aki nem csak hogy gyönyörű, de hihetetlenül kitartónak és ügyesnek bizonyult a víz alatt.  Valentina számára a modellkedés nem volt újdonság. Azonban két új eleme is volt a közös fotózásnak számára. Egyrészt Valentina már a kilencedik hónapban jár nemsokára megszülető kisfiával, másrészt víz alatt eddig még nem fotózkodott.

Valentina elmondása szerint a fotózás előtt még  el sem tudta képzelni azt, hogy milyen lesz számára a víz, mint új közeg, de hamar megszokta és egyre bátrabban vette fel az előre megbeszélt pózokat. Egy kilencedik hónapban lévő kismamára természetesen úgy vigyáztunk, mint a hímes tojásra. Csapatunk két oszlopos tagja Ágnes és Krisztián ugrásra készen legyeskedtek Valentina körül.  A pózok között volt pihenésre, regenerálódásra is idő. Ezalatt az idő alatt az elkészített képek nézegetésével motiválta magát újra és újra  gyönyörű modellünk. Lehet, hogy részrehajló vagyok, de nekem nagyon tetszenek a képek. Bízom benne, hogy Nektek is.

Ha a képek láttán kedvet kaptál arra, hogy Veled is hasonló projektet valósítsunk meg, akkor bátran keress. 🙂